Click a picture to see a larger view.
Meg akartuk ismerni az igazi újzélandi bozótot. Ulrich, Péter meghívója javasolta a Te Urewera parkot azzal, hogy nem fekszik túl magasan, nem lesz hideg, viszont eléggé távol van a civilizációtól, mert csak egy hosszú kanyargós földúton közelíthető meg. Valóban végtelen hosszúnak tűnt a kanyargás, de megérte a szép kilátás - különösen nekem, aki nem vezettem.
Éppen azon a napon, amikor a nagy kirándulást terveztük, egész nap esett az eső. Az őserdő így még félelmetesebbnek tűnt, bár nem volt igazán mitől félni. Új Zélandban nincsenek nagyvadak sőt, az európaiak megjelenése előtt emlősök se voltak. Így aztan a madaraknak nem volt ki elől menekülni, s így több olyan madár is élt itt, ami nem repül. Most már csak egy fajta maradt meg, a többi az emberek és kutyák martaléka lett. Ez az egy, a kiwi nagy szenzáció és nagyon kell félteni. Éjszaka jön elő, így aztán nem volt szerencsénk hozzá a vadonban, de egyet sikerült megnézni ketrecben. Hogy még mitől nem kell félni? Kígyók sincsenek, se poison ivy. Viszont később kiderült, hogy rablók vannak, akik az út szélén hagyott kocsikat szeretik kifosztani. Nem mi voltunk az áldozatok, hanem egy masik, a konferenciára érkezett magyar pár. Szerencsére csak később hallottunk az esetről, úgyhogy emiatt se izgultunk.
A kunyhónk a Waikaremoana tó partján volt, a hely elhagyatottsága dacára mindennel fölszerelve. Új Zéland egyébként is kirándulóparadicsom. A kirándulást úgy hívják "tramping". Jól kitaposott, jelzett utak mindenfelé, túristaházak és még arra is volt lehetőség, hogy kölcsönkapjunk egy csónakot. A második kirándulásunk egy tóhoz (Waikareiti lake) vezetett. Előzöleg elkértük a csónak kulcsát az erdésztől, és így ki tudtunk evezni egy kis szigetre. A szigeten romantikus, burjánzó növényekkel benőtt ösvény vezetett ugyancsak egy tóhoz: így aztán tóban szigeten tónál voltunk. Hogy volt-e ebben a belső tóban is sziget? Biztos, de azt már nem fedeztük föl.