Rotorua, a konferencia színhelye, bugyogó meleg forrásain kívül arról híres, hogy sok maori kultúrával találkozhatni itt. Ez a kultúra most fellendülőben van, a jelen generáció lelkesen ápolja és a maori származásnak a legkisebb töredékére is büszke. A képen látható idegenvezetőnő azt mesélte, hogy a származást annyira fontosnak tekintik, 20 generációra visszamenőleg is számontartják az ősöket. Az írásbeliség előtt ez még nagyobb hőstett volt, mint manapság. Azt is tudni vélik a jobb családba született maorik, hogy melyik kenuval jöttek az őseik valamelyik polinéziai szigetről. Az ő honfoglalásuk egyébként körülbelül a magyarokéval volt egyidőben.

A konferencia résztvevőinek rendeztek egy "haka"-t, harci táncot, amiben a raffiaszoknyás vadak ijesztő hangokkal, szemforgatással és nyelvöltögetéssel rémisztgetik a túristákat. A lányok sajnos nem voltak vadnak nevezhetők, fölül is volt rajtuk ruha és szépen sminkelve voltak, nem tetoválva. Mulatságos volt, különösen az a része, amikor a közönség soraiból is belevontak néhány tiszteletreméltó tudóst. Péternek nagy sikere volt a mutatvánnyal, amit kénytelen volt itthon megismételni, mert akkor nem volt nálam fényképezőgép. A fenti rendezvény persze túristáknak volt szánva, de van élő hagyománya is. Úgy hallottuk, hogy ezeket a táncokat eljárják a rögbi-meccsek előtt is a "harcosok" bíztatására, vagy ha fontos vendég érkezik a faluba, esküvőn és más ünnepélyes alkalmakkor.

A gyerekkocsis maori képe azért érdekes, mert ő volt az egyik ordítozó, nyelvetöltögető vadember előző este és így nagyon jól esett belebotlani másnap, amint a gyerekét tolta.

Faragott gyülekezési épületeket is láttunk az országútról is, nemcsak a múzeumban. Kincseket, a felmenők fényképeit tartják bennük és társadalmi események színteréül használják. Állítólag -előzetes bejelentés után - meg lehet őket látogatni és orrot dörzsölni a törzsfőnökkel. Sajnos ez elmaradt, sõt még a konferencia résztvevőinek kijáró törzsfőnöki orrdörzsölést is elblicceltük azzal, hogy késve érkeztünk a nyitóünnepségre.