Szab— BŽla Istv‡n  2007. szeptember 20.

 

  B‡lv‡ny az időben – Veress P‡l festőművŽszről

 

 

 

 

Az Žn időmben ‡ll egy b‡lv‡ny. 1969-ben l‡ttam meg, a Kass‡k Klub ki‡ll’t—termŽben, messze Žlőhelyemtől, a Belv‡rost—l. A nevezetes SzŸrenon egy darabja volt, de az egŽsz m‡r elhom‡lyosult előttem. A hosszœ villamosœt, a vendŽg ŽrkeztŽn csod‡lkoz— nŽpművelő, a csšndes ki‡ll’t—terem, ahol magamra hagyott, a fŽnyes nap – mert fŽnyes volt a nap –, akkori nagykamaszkoromt—l bennem van. Elvadult helyekre j‡rtam, fŽlig titkos gyors t‡rlatokra, kispekul‡lt muzsik‡t hallgattam szokatlan helysz’neken, antikv‡riumokban ãnyugatiÓ katal—gusokat Žs lapokat vad‡sztam. A szemŽlyes avantgarde Žvei, nŽh‡ny Žv, am’g el nem Žrtem az ős-, —- Žs kšzŽpkorhoz, Tacitushoz Žs Anonymushoz rŽgŽsz-sŸvšlvŽnykŽnt. Egy œt a kib’rhatatlan hatvanas-hetvenes Žvekben.

 

SzŸrenon? SzŸrrealist‡k Žs nonfigurat’vok. KŽt kih’v‡sa kornak, egybetolva. Ma m‡r legenda. Az egykor volt l‡togat—k sz‡ma napr—l napra gyarapszik, mint partiz‡nok vŽn p‡rtfőtitk‡rok idejŽn. çh’tatos bekezdŽsek, konkrŽt l‡bjegyzetek Žs p‡r‡s s—hajt‡sok emlŽkeznek r‡. Nekem nem kellet jegyŽrt sorba‡llnom a kapuban.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

A b‡lv‡ny ott volt jobbra a bej‡ratt—l, a j—l vil‡g’tott falon. Az erős napfŽnyben, termŽszetes kšzegŽben. Nem Žjszakai, sejtelmes idol, mocskos m‡gi‡k eszkšze, hanem bŸszke, hegytetőre val—. Ahogyan szoktam, kšrbesŽt‡ltam a t‡rgyak kšzštt, v‡rv‡n melyik sz—l’t meg. A b‡lv‡ny nem sz—lt semmit. LŽtezett, de nem ŽnŽrtem, nem miattam, hanem šnmag‡Žrt. Nem volt titokzatos, nem volt rejtelmes, nem rejtvŽnynek kŽszŸlt, nem Ÿzenet‡tad— sŸrgšnyp—zn‡nak, hanem, hogy lŽtezzŽk. A lŽtezŽsnek ez az ereje megragadott, az—ta sem ereszt. Nem szŸrre‡lis, nem nonfigurat’v, hanem re‡lis figura: viadala csak az idővel van. Belőlem imm‡r sohasem mœlik el.

 

Veress P‡l kŽsz’tette. FestmŽnynek mondj‡k – nem kŸlšnšsen nagymŽretű – de nem s’kra tett festŽk, hanem a teret ural— alkot‡s, az egyenletes, egysz’nű, semleges h‡ttŽr nem sz‡m’t, csak a belőle kiemelkedő, vŽn tšlgyek kŽrgŽt idŽző figura. A b‡lv‡ny.

 

Ma m‡r tudom, az alkot— kŸlšnleges technikai elj‡r‡st dolgozott ki, egyedit, szemŽlyeset – de mindez műtšrtŽnŽszi kŽrdŽs. A mű a fontos. A mű – most m‡r sejtem – šnarckŽp, mint minden val—di műalkot‡s.

 

Veress P‡lr—l akkoriban nem sokat tudtam. 49 Žves volt a tal‡lkoz‡skor, az ifjak kšzštt egy sokat megŽlt Žrett fŽrfi. 1943-ban vŽgzett a KŽpzőművŽszi Főiskol‡n: szerencsŽtlen idő. M‡r abban az Žvben ki‡ll’tott, s azut‡n: h‡borœ, amerikai fogs‡g. Majd hazatŽrŽs, nŽmi politika, s az Žletrajz tŽnyeit tœl fontosnak tart—k szemŽben: nagy v‡ltoz‡s. Behaj—z‡s egy holt‡gba. FŽlig-meddig hivatali munka, ford’t‡s, kŽsőbb elismertsŽg a gazdas‡gi œjs‡g’r—i p‡ly‡n. De sz— sincs p‡lyam—dos’t‡sr—l: csak œgy maradhatott festő a bakancsos, l—denkab‡tos majd n‡jlon Žs tup’r korban, ha nem ãművŽszŽletetÓ Žlt, nem olyat, ami a giccsŽletrajzok vagy a p‡rttšrtŽnet t‡rgya lehet. Folyamatosan dolgozott Žs ŽpŸlt, sarzsit, plecsnit, szinekœr‡t nem szerzett. Azok ismertŽk Žs ismertŽk el, akik sz‡m’tottak.

 

  

 

 

 

 

 

 

Munk‡it l‡ttam Žs Žszrevettem mŽg j— nŽh‡ny t‡rlaton, az illusztr‡lta kšnyveket, verseskšteteket (R‡kos S‡ndor, Tornai J—zsef Žs m‡sok művŽt) megvettem, anŽlkŸl, hogy a boltban kinyitottam volna; hiszen ilyen l‡tv‡ny nem adhat— ak‡rmilyen szšveg mellŽ.

 

Veress P‡l 1999-ben meghalt. S ahogyan tšrtŽnni szokott a homlokukon csillagot hord—kkal, az Žletmű tov‡bb Žl, nem gyarapszik, de előbukkan. Kiemelkedik. Nő, ahogyan lekopnak mellőle a puh‡bb anyagb—l alkotott/alkot— kort‡rsak. A felesŽg, De‡k ƒva, a sok Žvtizedes p‡r /vagy pars, azaz rŽsz?/ sokat tesz azŽrt, hogy ’gy legyen. Egy monografikus kštetbe ršgz’tette mindazon ismereteket Žs tud‡st Žs ŽrzŽseket – igen, ŽrzŽseket! – amelyek ‡ltal imm‡r a művŽszettšrtŽneti kšzismeretben is a hegytetőn ‡ll a b‡lv‡ny. A mű Žs akinek šnarckŽpe.

 

Most egy fontos ki‡ll’t‡s ny’lt meg egy bar‡ts‡gos galŽri‡ban, Veress P‡l rajzait ismerhetjŸk meg ott. çltal‡ban elfeledkezŸnk arr—l, hogy a főművek megform‡l‡st sok kŽzmozdulat előzi meg; sok rajz, sok k’sŽrlet, sok lŽpŽs kšzel’t a teljessŽg felŽ. Most nem puszt‡n v‡zlatokr—l, pr—b‡kr—l van sz—, hanem a kŽpi gondolat megragad‡s‡r—l, p‡r vonalat k’v‡n— tenyŽrnyi egŽszek sor‡r—l. A festő Žveken ‡t ƒva (P‡l ƒv‡ja) kŽrŽsŽre mindennap kŽsz’tett egy-egy rajzot. Csak neki, s ezek m‡ig ismeretlenek voltak. A galŽri‡s Mars— Di‡na Žrdeme elibŽnk kerŸlŽsŸk. Az anyag, amiből a csœcsok form‡l—dtak.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

ƒs nŽh‡ny kŸlšnleges, szemŽlyes alkot‡s: kŽpben tov‡bb gondolt szšvegek. Egy francia dr‡makštet, a szšvegoldalak kšzŽ kštetett, az egyŸttolvas‡s emlŽkŽt őrző aj‡ndŽk p‡rj‡nak 1946 kar‡csony‡ra; a csal‡d ŽletŽt lejegyző apr— akvarellek az štvenes Žvekből; egy monumentum a negyvenedik h‡zass‡gi Žvfordul—ra: Enkidu, a sumer mitol—gia megszel’d’tett vad nom‡d emberistene sz—l belőle szšvegben Žs kŽpeken. Vajon miŽrt ezt kapta a kedves?

 

Nem lehetŸnk szemŽrmesek: Veress P‡l a XX. sz‡zad legjelesebb magyar festői kšzštt elfoglalta a helyŽt imm‡r.

 

 

A ki‡ll’t‡s megtekinthető 2007. szeptember 17. – okt—ber 5. kšzštt az Arte GalŽri‡ban (Budapest – Belv‡ros, Ferenczy Istv‡n utca 14., a K‡rolyi-kertnŽl. Nyitva hŽtkšznapokon 11 Žs 18 —ra kšzštt.)