Rotorua és konferencia után még maradt két napunk arra, hogy a bérelt autóval lassan visszatérjünk Aucklandba, a repülőtérre. Két megállás volt emlékezetes. Mount Maunganui, egy keskeny földnyelv, a végén jó kis meredek heggyel. Az ittlakók ugyancsak szeretik a hegyüket, sok jól rendbentartott ösvény vezet fel rá. A csúcson egy kirándulóklub ünnepelt éppen és az egyik tagjuk ajánlotta, hogy lefényképez kettőnket együtt.

A következő megállást egy melegvizű strandra terveztük. Nem a tenger vize meleg, meleg forrás van a homok alatt. Azt írta az utikönyv, hogy itt gödröt áshat az ember a homokba, összegyűlik benne a melegvíz és abban lehet ázni. Sajnos nekünk nem sikerült, mert csak apály idején működik ez a nagyszerű berendezés, a dagály elönti a homokot, ahova a lukat kellene ásni. Enélkül is jól szórakoztunk, ugyancsak szép romantikus part volt.

Új Zélandban ragadhattunk volna, ha véletlen elköltjük minden pénzünket. A kiutazásnal ugyanis elutazási adót követeltek rajtunk. Kipróbáltuk volna, hogy mi lesz, ha nem fizetjük, meg aztán nagyon tetszett is Új Zéland, a klíma, emberek, táj, élővilág - dehát messze van. Bár ki tudja: Napier kikötőjében azzal dicsekszik egy tábla, hogy ebből a kikötőből az egész világ, Ausztrália, a Csendes óceáni szigetek, Japán, Ázsia, Amerika, Európa valamint a Közel Kelet kényelmesen elérhető. Egy szó, mint száz, Új Zéland a világ közepe.

Vissza | The End